Mivel Jane Goodall előző látogatásáról lemaradtam, és utólag csupa szépet és jót olvastam a résztvevők élményiről, boldogan csaptam le már az első napon az idei esemény jegyeire.

És utólag, most már a saját élményeimet összegezve is azt mondhatom, nagyon fantasztikus volt őt látni és hallani. Azt hiszem, már az is kifejezi, mennyire tisztelik és szeretik őt szerte a világon, hogy a közönség már a műsor kezdetekor állva tapsolva köszöntötte őt.

Bár az estét eredetileg beszélgetős interjúként hirdették, én külön örültem, hogy Jane az első részben egyedül mesélt életéről és munkájáról. Angolul is tökéletesen érthető és követhető volt mindaz, amit csodálatos személyiségével átad a közönségnek.

De Jane Goodall nemcsak világhírű tudós, elismert főemlőskutató és ENSZ-békenagykövet, hanem egy világméretű intézet vezetője és mozgatórugója is. Ahogy előadásában elmesélte, évtizedes csimpánzkutató munka után a kilencvenes években figyelt fel a környezeti problémák súlyosságára.

Úgy fogalmazott, hogy egy nemzetközi szakmai konferenciára csimpánzkutatóként ment be, és aktivistaként jött ki. 🙂

Azóta évi 300 napot utazva dolgozik azon, hogy felhívja a figyelmet az élőhelyek pusztulásra, fogyasztási szokásaink környezetkárosító hatásaira, közös felelősségünkre.

Ezt a környezetvédő és szemléletformáló tevékenységet igen sikeresen végzi, ezért érdemes megvizsgálni, mi teszi őt ennyire hitelessé és népszerűvé.

Jöjjön most 5 dolog, amit az este folyamán én megjegyeztem magamnak, mint követendő példát a zöld tevékenységem során.

1.) Légy ott személyesen, legyél egyszerű, természetes és érthető

Hihetetlen energiát követel, hogy Jane Goodall még mindig folyamatosan úton van. De nélküle, a személyes megjelenése nélkül az üzenet nem lenne ugyanolyan hatásos.

Hétköznapi nyelven fogalmaz, egyszerű példákkal szemléltet, miközben a klímaváltozásról, a természetvédelem nagy kérdéseiről tanít. Nem riogat, nem kelt pánikot, hanem cselekvésre ösztönöz mindenkit.

Gondold át te is, megjelenik-e a te személyiséged a kommunikációdban, megismernek-e a követőid a tartalmaidból. Olvasd át korábbi cikkeidet, nyilatkozataidat. Megértik az egyszerű, a szakmában nem jártas emberek is, amit szeretnél mondani?

2.) Fogalmazd meg világosan a céljaid, és hogy ennek eléréséhez mivel tudnak hozzájárulni a többiek

Ha megnézed a Jane Goodall Intézet oldalát, világosan látod, miért dolgozik a szervezet. Számokkal és példákkal szemléltetik, miért van szükség a munkájukra. Azonnali tájékoztatást kapsz arról is, hogy te milyen formában tudsz nekik segíteni. Erre rengeteg konkrét ötletet adnak. Továbbá részletesen bemutatják az eddig elért eredményeket is.

Nézd meg ilyen szemmel a saját honlapod! Szem előtt vannak a célok, a felajánlható konkrét segítségek tárháza, az eddigi eredmények?

3.) Ismerd el, köszönd meg támogató közösséged munkáját

Ahogy a képen is látszik, Jane nem mulasztotta el megköszönni a hazai Jane Goodall Intézet munkáját. Pontosan tudja, hogy a nemzetközi szervezet tagjai és az önkéntesek munkája elengedhetetlen a sikerhez.

4.) A lehető legtöbb módon és eszközzel segítsd a többieket szemléletformáló, környezeti nevelő munkájukban

Az utóbbi időben talán a legnagyobb hangsúlyt a környezeti nevelési program kapta Jane munkájában. A Roots and Shoots programmal a világ minden táján ösztönzik, online kurzussal és rengeteg segédanyaggal támogatják a környezeti nevelőket. Az ő segítségükkel pedig fiatalok tömegeihez juthat el az üzenet.

Neked van bármilyen oktató anyagod, ami segíthet a gyermekek nevelésében?

5.) Használd a médiát aktívan, ne hagyd ki az online marketing által kínált lehetőségeket.

Ha éppen nem tudod, merre fejleszd a tartalommarketinged, böngészd át alaposan a Jane Goodall tevékenységéhez tartozó oldalakat és közösségi csatornákat, és tuti, hogy találsz pár jó ötletet.

Szuper megoldás pl., ahogy Jane utazásait követhetjük a #whereisjane kifejezéssel. A híreket egy profi, önálló hírportálon publikálják.

Ha pedig megnézed pl. az Instagramon a képeket, látni fogod, hogy a fókusz mindig ugyanaz az üzenet: csimpánzok, utazás és szemléletformálás a világ minden táján, fiatalok környezeti nevelése. Ez maga Jane Goodall.


Ha újabb és újabb ötleteket szeretnél kapni környezetvédelmi témájú online kommunikációdhoz, gyere és kövesd a Zöld Tartalom Facebook oldalt!
Ha ennél is komolyabban gondolod, válogass a SZOLGÁLTATÁSOK között!

Hasznosnak találtad? Akkor ajánld ismerőseidnek is!