Melyik az a közösségi felület, ami egyre jobban terjed, elsősorban képek megosztására jó, és a tartalommarketingben is egyre nagyobb szerepet kap? – Az Instagram.
Milyen képpel érhetsz el tuti sikert? – Amelyiken cuki kis állatok vannak.
Hol van a legtöbb cuki kis állat? – Az állatkertekben.
Ebből az következik, hogy…? – Az állatkertek ott vannak az Instagramon.
A fentiek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az állatkertek szeretik az Instát, mert:
- bőven van képanyaguk a posztoláshoz,
- így nem kíván jelentős plusz energiát ennek a csatornának a működtetése,
- a felhasználók imádják, szívesen kedvelik és megosztják az állatos képeket,
- a célcsoportjuk (pl. családok, fiatalok) egyre nagyobb arányban használja ezt a felületet,
- a Facebook oldalnál sokkal jobb elérési eredményeket lehet itt szerezni.
Ez volt az elmélet, amit a gyakorlati ellenőrzés követett. Már itt az elején megsúgom, hogy a felmérés közben értek meglepetések.
Kíváncsi voltam, hogyan használják a hazai állatkertek az Instagramot. Ezért végignéztem a Magyar Állatkertek Szövetségéhez tartozó 13 intézmény honlapját, hogy találok-e a weboldalon saját Instagram csatornára mutató linket, és rákerestem a szervezet nevére is az Instagramon.
Az eredmény számomra igen meglepő lett:
13-ból csak 3 állatkertnek van Instagram csatornája.
Nézzük őket ABC sorrendben:
Budakeszi Vadaspark:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Budakeszi Vadaspark
Gyakran használt hivatkozás: #budakeszivadaspark (1 552 bejegyzés)
Fővárosi Állat- és Növénykert
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert, Budapest
Gyakran használt hivatkozás: #fovarosiallatesnovenykert (942 bejegyzés), #fővárosiállatkert (498 bejegyzés)
Jászberényi Állat- és Növénykert:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Jászberényi Állat- és Növénykert
Gyakran használt hivatkozás: #jaszberenyiallatkert (43 bejegyzés)
Kecskeméti Vadaskert:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Kecskeméti Vadaskert
Gyakran használt hivatkozás: #zookecskemét (13 bejegyzés)
Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Veszprémi Állatkert
Gyakran használt hivatkozás: #veszpremzoo (1 495 bejegyzés), #veszprémzoo (559 bejegyzés)
Medveotthon Veresegyház:
Honlapon Instagramra vezető link: van
Instagram csatorna: https://www.instagram.com/medveotthon/ (255 bejegyzés / 543 követő / 244 követés)
Instagramon megjelölhető helyszín: Medveotthon Veresegyház
Gyakran használt hivatkozás: #medveotthon (2 571 bejegyzés)
Miskolci Állatkert és Kultúrpark:
Honlapon Instagramra vezető link: van
Instagram csatorna: https://www.instagram.com/miskolczoo/ (63 bejegyzés / 338 követő / 69 követés)
Instagramon megjelölhető helyszín: Miskolci Állatkert és Kultúrpark
Gyakran használt hivatkozás: #miskolczoo (264 bejegyzés)
Nagyerdei Kultúrpark:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark
Gyakran használt hivatkozás: #debreceniallatkert (55 bejegyzés), #debreceniállatkert (47 bejegyzés), #nagyerdeikultúrpark (11 bejegyzés)
Nyíregyházi Állatpark:
Honlapon Instagramra vezető link: van
Instagram csatorna: https://www.instagram.com/sostozoo/ (590 bejegyzés / 7789 követő / 107 követés)
Instagramon megjelölhető helyszín: Nyíregyházi Állatpark
Gyakran használt hivatkozás: #sostozoo (2533 bejegyzés)
Pécsi Állatkert:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium
Gyakran használt hivatkozás: #pecszoo (502 bejegyzés), #pécszoo (364 bejegyzés)
Szegedi Vadaspark:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Vadaspark Szeged
Gyakran használt hivatkozás: #szegedivadaspark (699 bejegyzés)
Tisza-tavi Ökocentrum:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Tisza-tavi Ökocentrum Poroszló
Gyakran használt hivatkozás: #ökocentrum (737 bejegyzés), #tiszataviökocentrum (429 bejegyzés)
Xantus János Állatkert:
Honlapon Instagramra vezető link: nincs
Instagramon megjelölhető helyszín: Xantus János Állatkert Győr
Gyakran használt hivatkozás: #xantusjanosallatkert (175 bejegyzés)
Mi jellemzi a hazai állatkertek Instagram használatát?
- A magyar állatkertek még elvétve használják az Instagramot önálló marketing csatornaként.
- Az Instán magától is működik az ún. user-generated content, vagyis a felhasználók által készített tartalom. Minden állatkert nevére vannak már aktívan használt, egyedi #hashtag kifejezések.
- Az állatkerti látogatók szívesen posztolják élményeiket, és helyszínként is megjelölik az állatkertet.
- Ha egy állatkert útjára indítja Insta csatornáját, és kicsit is foglalkozik a követőszerzéssel, akkor jelentős közönséget érhet el.
Mi mást mondhatnék a felmérés eredményei láttán:
Kedves Állatkertek! A látogatók várnak az Instán! 🙂
Ha újabb és újabb ötleteket szeretnél kapni környezetvédelmi témájú online kommunikációdhoz, gyere és kövesd a Zöld Tartalom Facebook oldalt!
Ha ennél is komolyabban gondolod, válogass a SZOLGÁLTATÁSOK között!
Hasznosnak találtad? Akkor ajánld ismerőseidnek is!